Május vége

2009.05.24. 01:43

 Még mindig szárazság van. Március vége óta kétszer esett eső, az is csak rövid időre.

Kénytelen voltam meglocsolni az általam füvesített földteraszokat. A hét közepén az alsó teraszt locsoltam a négyszög-esőztetővel, két részletben nagyjából két-két órát. A tenyérnyi repedések eltűntek... Tegnap a felső földteraszt locsoltam két óráig, már ma reggelre szebb színe lett. Annak idején szárazságtűrő keverékkel vetettem be mindkét teraszt, jól is bírják. Kb két hete az egyik szomszéd meg is kérdezte, hogy hányszor locsolom a füvet, büszkén mondtam, idén még nem locsoltam. Hát mostanra elszállt a bátorságom... Mégis úgy tervezem, hogy ezzel a locsolással ki kell bírnia a fűnek legalább egy hónapot, de legkevesebb három hetet... A hétvégét táncolással töltöm, nem nagyon építek, intézek semmit a kertben. Azazhogy mégis, kinyílt a bodza, két alkalommal már szedtem virágokat róla és bodzateát készítettünk. Anyám itt van a hétvégén, vigyáz a gyermekekre, egy kevés bodzát meg is szárított...

Tegnap éjszaka, idén először kint aludtam a kertben. Nyugágy, hálózsák és egy ponyva a hálózsákra, hogy ne nedvesedjen át a reggeli harmattól. Kb. hatkor keltem, minden száraz volt  (ekkora az aszály a hegyen is). Későnkelő vagyok, ezért is szeretem nagyon a kerti alvást, a madarak és a fény akár ötkor is kirázhatnak az álomból, és élvezhetem a korai csendet, amit egyébként soha nem tapasztalnék..

(Azazhogy valamikor nagyonis tapasztaltam, hat évig, míg egyetemre jártam, a május volt a legszörnyűbb... Az éjszakák a megfeszített tanulás alatt mintha egy óráig tartottak volna és úgy fél négy körül rákezdték a madarak. Midenkinek panaszkodtam, hogy a madarak "üvöltözése" miatt fontolgatom egy légpuska vételét, legalább szórakozzak, ha aludni nem tudok. Szerencsére nem váltottam be az ígéretemet, és a májust is megkedveltem. Sic transit...)

 

 

Töröm  fejem, hogy közvetlenül a házunk előtt lévő gyepet feltöröm és augusztusban újravetem, egyrészt mert szörnyen elgyomosodott, másrészt mert nagyon egyenetlen a felszíne, harmadrészt, mert hátul, ahol már van kb 150 négyzetméter tiszta fű-azaz odavonzza a gyermekeket és nem fogják összetaposni, amíg meg nem erősödik...

A bejegyzés trackback címe:

https://hetvegikertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr861140085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása